Ugrás a fő tartalomra

Várom

Hadd kezdjem azzal a felháborító megjegyzéssel, hogy nem a karácsony a kereszténység legfontosabb ünnepe, hanem Húsvét. De, úgy gondolom, és hadd oldjam fel a feszültséget azzal, hogy megemlékezni a karácsonyról részévé vált az életünknek, hitünknek. Isten a földre jött, Isten közöttünk volt, itt volt, ember volt, és nem sajnálta az időt, hogy ember legyen! Azt gondolom, hogy számomra nem a karácsony a legszebb, de mégis egy igen fontos ünnep. Az első hivatalos karácsonyt valamikor a 4-5 században ünnepelték egyébként. (Az első Betlehemet 405 után állították nemsokkal)

Igen, az embereknek, a keresztényeknek fontos volt az Úr feltámadásának a napja, az új élet, az újdonság és a megváltás megünneplése!

De mégis várom! Várom, mert ez is részét képezi az evangéliumnak, mert ezzel Isten belép az emberiség történetébe, megtöri annak az addig megszokott rendjét, és nem hagy semmi kétséget az irányba, hogy valamit akar mondani, és valamit akar adni nekünk!

Ezért úgy gondolom, hogy a várom szó a leginkább ide illő. Gondolkoztam, hogy mit is lehetne idecsapni idézetet... Egy idézet...Igeen.. De honnan? Hát, egy mű jutott az eszembe, ahol nagyon várták a változást, ahol annyira várták a változást, hogy meghalni készek voltak a változásért, mert "még a sötétségnek is el kell múlnia"

Békés adventet, Békés Várakozást!

"Igazából nem is kéne itt lennünk! De itt vagyunk. Olyan ez, mint a nagy regényekben, Frodó úr, amikre mindenki emlékszik. Mind teli voltak sötétséggel és veszéllyel, és néha még a végüket sem akartuk tudni, mert boldogan semmiképpen sem végződhettek. Hogy lehetne a világ újra olyan, mint volt, ha ennyi szörnyűség történt közben? De végül is ez csak egy múló dolog. Ez a sötétség. Még a sötétségnek is el kell múlnia, új nap virrad majd fel! És ha egyszer kisüt a nap, annál tisztábban fog ragyogni. Az ember azokra a történetekre emlékszik, amik jelentettek valamit, még ha túl kicsi is volt hozzá, hogy megértse, miért. De azt hiszem, Frodó úr, én igenis értem, most már tudom! E történetek szereplői gyakran visszafordulhattak volna, de nem tették. Továbbmentek, mert volt mibe kapaszkodniuk. (...) Akad még jó ebben a világban, Frodó úr, amiért érdemes küzdeni."
Gyűrűk Ura

Megjegyzések